Zöldségtermesztésről általában:

Zöldségtermesztés szempontjából hazánk széles fajtaválasztékkal rendelkezik. Főbb növényeink az alábbiak:

– Kígyóuborka

– Paprika

– Paradicsom

– Burgonya

– Káposzta

– Fűszerpaprika

– Hagyma

– Fokhagyma

– Gyökérzöldségek (sárgarépa, fehérrépa, zeller, cékla, stb.)

     A zöldségtermesztés történhet szabad földön vagy, ahogy Méhkeréken jellemző fólia sátrakban. A méhkeréki lakosok zöme kígyóuborka termesztéssel foglakozik, mondhatni már hagyomány lett.  A fóliasátras uborkatermesztést a hatvanas években kezdte el néhány család a községben. A következő évtizedekben a magyarországi uborkatermelés 95 százaléka már ebben a régióban koncentrálódott, a legnagyobb termelő Méhkerék lett.

     Az évek során azonban a kígyóuborka mellett elkezdtek paprikát, paradicsomot, padlizsánt termeszteni a fóliasátrakban. Valamint a kis házi kertekben különböző zöldségeket neveltek, mára azonban a szabadföldi zöldségtermesztés is elterjedőben van, hiszen egyre többen termesztenek fehér- és vöröskáposztát, csemegehagymát, karalábét, lila- és vöröshagymát és még számtalan más zöldségféléket nagy mennyiségben és nem csak saját részre. A zöldségtermesztés biztosította és biztosítja a mai napig a lakosság megélhetését. A megtermelt zöldséget eladásra kínálják a piacokon nagy tételben, illetve a helyi felvásárló cégeknek.

Fóliasátras termesztés – hogyan kezdjünk hozzá?

     Olyan területet kell kijelölnünk a leendő fóliasátornak (sátraknak), ahol nem árnyékolják be azt a környező épületek, gyümölcsfák. Eközben figyelembe kell venni azt is, hogy tavasszal vagy ősszel jóval hosszabbak az árnyékok, mint nyáron.

A fóliaházak tájolása is nagyon fontos, vagyis, hogy mennyire van északon vagy délen az adott terület, a mi tájolásunk miatt a kelet- nyugati elhelyezés lenne a megfelelő. Sajnos, az esetek túlnyomó többségében, a telkek méretei eleve megszabják a lehetséges elhelyezést, illetve a fóliaházak méretét. A termesztett növény igényei, a háztáji területe, a ráfordítható pénzösszeg nagysága egyaránt meghatározza a fóliasátor méreteit.

     Következő lépés a talaj előkészítése. Sok helyen a legtöbb problémát a magas talajvízszint jelenti, ez ellen a vízelvezető árkok rendszeres tisztításával, karbantartásával lehet védekezni. Egy másik lehetséges probléma a szikesedés, ami ellen a talajvízszint szabályozásával, ésszerű műtrágya felhasználással, helyes talajműveléssel lehet védekezni. Minél nagyobb a talaj humusztartalma, annál kisebb a szikesedés veszélye.

A megfelelő talaj előkészítés és művelés befolyásolja a talaj termékenységét, a növények növekedését és fejlődését.

Talajművelési munkák főbb típusai:

- talajforgatás: ilyenkor a felső talajréteg a barázda aljára, az alsó talajréteg pedig a felszínre kerül. Talajforgató munkák típusai: az ásógép munkája, a mélyforgatás és az ásás.

- talajlazítás, talajporhanyítás és talajkeverés: A talaj szilárd részei egymástól távolabb kerülnek, és levegőtartalma megnő. Ha a lazításkor a művelő eszköz a talajrögöket felaprózza, porhanyításról beszélünk. Ha a porhanyított talajban a talajrészek egymáshoz való helyzete is megváltozik, akkor a talaj keveréséről beszélünk.

- talajegyengetés: Az a feladata, hogy a sima talajfelszín kialakításával segítse a további termesztési munkákat.

- talajtömörítés: A talajszemcsék közelítését előidőző műveletek. A tömörítés során a talaj levegőtartalma csökken, víztartalma megnő.

- felszínalakítás: Két típusát különböztetjük meg: a bakhátas művelési rendszert és az ágyásos művelési rendszert.

A talajművelés során fontos a trágyázás, amely történhet szerves- és szervetlen trágyával. A trágyaelosztásnak több módja lehetséges:

- Terítés: a trágyát a talaj vagy lombtrágyázás esetében a növény felületén egyenletesen oszlatják el.

- Sortrágyázás: a trágyaanyagot a növénysorok alá vagy a növénysorok mellé helyezik el.

- Fészektrágyázás: a trágyát csak a kialakított fészkek helyére adagolják ki.

Attól függően, hogy mikor kerül a talajba trágya, megkülönböztetünk:

- alaptrágyázást: A tenyészidőszakon kívül végzik, amikor is a talaj teljes mélységéig történik a trágya beforgatása. Alaptrágyázásra a szerves és műtrágyák is alkalmasak.

- indító trágyázást: Célja a kelés utáni kezdeti fejlődés segítése és a begyökerezés gyorsítása. Közvetlenül a vetés előtt vagy a vetéssel egy időben végezhető.

- fejtrágyázást: A tenyészidő alatt végzett trágyázást jelenti. Célja a növények tápanyagigényének folyamatos és egyenletes kielégítése az egész tenyészidő folyamán.

     A talaj előkészítése után megtörténhet a fóliasátrak felállítása. Minél sűrűbben rakjuk le a fólia vázelemeket, annál stabilabb lesz a szerkezet. Léteznek műanyag és fémből készült elemek, melyek elhelyezése eltér: a műanyag vázelemeket sűrűbben, a fémből készülteket ritkábban rakhatjuk. Az alacsonyabb belmagasságú fóliasátrak vázelemei ritkábban rakhatók, mint nagyobb belmagasság esetén. Kertészeti fóliákból számos fajta kapható, ezek vastagságban, minőségben, UV állóságban is eltérnek. Vannak 6 hónapos, 1, 2 és 3 éves fóliák, ami azt jelöli, hogy mennyi ideig bírja ki a fólia a vázon. A 6 hónapos és a 3 éves között minőségbeli különbség mellett árbeli különbség is jelentkezik, ami akár a duplája is lehet.

A fóliasátrak felállítása mellett fontos a megfelelő szellőztetés, ennek érdekében szellőző ablakokat helyezünk el általában a sátrak két végén, de hosszabb sátrak esetén a tetején is helyeznek el ablakokat. Minél nagyobb a fóliasátor belső légterének és alapterületének aránya, azaz az átlagmagasság, annál kisebb a szabályozandó paraméterek ingadozása. A nagylégterű fóliasátrakban lassan hevül fel nappal és hűl le este a levegő, tovább tart az éjszaka folyamán felhalmozódott széndioxid, mint a kislégterű fóliasátrakban. A végeken elhelyezkedő két ablak kinyitásával aztán könnyedén kiszellőztethetjük a fóliasátrat, hisz a keletkező huzat nem érinti közvetlenül a növényeket, mivel fölöttük siklik el.

A már felállított fóliasátrakban gondoskodnunk kell az öntözés kialakításáról. Az öntözésnek több célja ismeretes:

- vízpótló öntözés: a talaj vízhiányának megszüntetésére irányul,

- kelesztő öntözés: a magvetés után kiszáradó felső talajréteg vízzel telítését jelenti,

- frissítő öntözés: a növény lankadásának megszüntetése és a levelek hőmérsékletének csökkentése a cél, ehhez esőszerű öntözéssel kis öntözővíz adagokat juttatunk a növényekre, részben a talaj felszínére,

- párásító öntözés: a levegő páratartalmával szemben különösen igényes zöldségfajoknál naponként végzik,

- nedvességtároló öntözés: aszályos években a talaj víztartalékának feltöltésére tavasz kezdetén, nagy adagú öntözést végeznek,

- talajművelést könnyítő előöntözés: előöntözésre leggyakrabban a zöldségnövények kettős termesztésekor kerül sor,

- talajátmosó öntözés: só érzékeny növény számára talajátmosást kell végezni, főként homokos és szerves anyagban gazdag, laza talajokon végezhető, a kimosáshoz nagy vízadag szükséges,

- trágyázó öntözés: a vízben oldható fejtrágyák öntözővízzel való kijuttatását és talajba mosását értjük, nevezik tápoldatos öntözésnek is,

- fagy elleni öntözés: a fűtés nélküli fóliás hajtatásban és a szabadföldi korai termesztésben van nagy jelentősége,

- beiszapoló öntözés: a palánták kiültetésekor alkalmazzák, a talajszemcséknek a gyökerekhez, illetve a tápkockákhoz való tapadását segíti.

A zöldségtermesztésben alkalmazott öntözési módokat a következők szerint csoportosítjuk:

– esőszerű öntözés: a csővezetékben vezetett víz szórófejeken át, a természetes esőhöz hasonlóan, cseppekben kerül az öntözött területre;

– felületi öntözés: a talaj felszínén vezetik a vizet és a lejtés  irányába folyik;

– altalajöntözés: az öntözővizet a talajban, a művelési határ  alatt vezetik; a vezetésre égetett agyagcső vagy lyuggatott  műanyag cső szolgál;

– csepegtető (cseppenkénti) öntözés: A módszer lényege, hogy  az öntözővizet vékony műanyag csövekben vezetik a  növénysorok fölé, amelyekből a víz kiszivárogva a növények  mellett a talaj felszínére csepeg. Az öntözött talaj egy-egy  ponton tartósan és folyamatosan kapja az öntözővizet. A  legelterjedtebb öntözési mód, melynek megvannak a maga  előnyei és hátrányai is. Előnyei között szerepel többek közt,  hogy a víz adagolása közvetlenül a növényhez történik, nem  jellemző elfolyás, párolgás, kimosódás, tápanyagvesztéség, környezetszennyezés, valamint lejtős területeken is jól alkalmazható. Hátránya, hogy jellemző a gyakori dugulása a csöveknek.

     Öntözésre olyan időpontot válasszunk, amikor a talajhőmérséklet 18 °C fölött van. Legjobb a reggeli öntözés, mert ezután a talajhőmérséklet emelkedő, nem válik hátrányossá a hűtőhatás, továbbá csökken a kórokozók megtelepedésének veszélye, mert a lomb leszárad.

     A fóliasátor kiépítése után a legfontosabbak között említendő a megfelelő vetőmag kiválasztás. A fajták kínálata szinte évente bővül, új tulajdonságokat hordozó fajtákkal gazdagodik. Növekszik a jó és a még jobb fajták közötti versengés. Ennek egyik fontos területe az utóbbi években a betegség-ellenállóság mértéke volt. A régi, univerzális fajtatípusok visszaszorulnak és eltűnnek a termesztésből. A termesztési módnak megfelelően lehet és kell kiválasztani a termesztendő fajtatípust.

     A vetőmag kiválasztását követően dönteni kell a palántanevelés módjáról. A magról szaporítható, melegigényes zöldségfélék hamarabb képesek kifejlődni és virágot, illetve termést is fejleszteni, ha a magvaikból palántákat nevelünk. Ezeket ültetjük, palántázzuk el továbbnevelésre a veteményesbe vagy a fóliasátrakba.

Beszélhetünk:

– tűzdelés nélküli (szálas vagy sima palántának is nevezik) és

– tűzdeléses palántanevelésről.

Tűzdelés nélküli palántanevelés:

A tűzdelés nélküli palántanevelés történhet szaporító ládában, a termesztő létesítmény talaján készített ágyásokban vagy földlabdában. A palántanevelés befejezésekor szinte szabad gyökérrel szedik fel a palántaágyból a növényeket. Ezt elsősorban a szabadföldi termesztésben alkalmazzák

Tűzdeléses plántanevelés:

A tűzdelési távolság 5–10 cm, a növény méretétől és attól függően, hogy mennyi idő van még az ültetésig. Például általában 4–5 cm-re tűzdeljük a fejes salátát és a káposztaféléket, 5–7 cm-re a paradicsomot és a paprikát. Ezen belül, ha még időben vagyunk és helyünk is van, tűzdelhetünk a nagyobb távolságra.

A tűzdelés végezhető:

- szaporító ládába: ebbe csak az tűzdel, aki a növényt még egyszer átülteti (palántaágyba, cserépbe, esetleg tápkockába), vagy így viszi az értékesítés helyére,

- a palántaágy talajába: csak a jól gyökeresedő, szabadföldbe ültethető növények palántáit tűzdeljük, pl. a korai szabadföldi paradicsomot  

- földlabdába, azaz tápkockába: kiültetéskor a gyökér ép marad. A tápkockák méretének megválasztása, a növények palántanevelés alatti szétrakása lehetőséget teremt a hosszú ideig tartó palántanevelésre, amely hajtatásban jelentős csökkentést jelent a helyfoglalásban, a fűtőenergia-felhasználásban és az ápolási munkákban.

A földlabdás palántanevelés típusai:

1. Gyepkockás: A gyepkockát gyomirtó vegyszerektől mentes területen nőtt, a talaj felső rétegét jól átszőtt természetes, néha mesterségesen telepített gyepfelületből vágták, és a gyepes felületével lefelé rakták a palántanevelő ágyba.

2. Tápkockás: A tápkockák mérete a fajtól, a palántanevelés lehetséges időtartalmától, a palántanevelő értékétől és a belőlük fejlődő növény értéktermelésétől is függően alakulhat.

Például: fejes saláta, karalábé 4-5 cm, karfiol, fejes káposzta 5-6 cm, paprika 6-7 cm, uborka, paradicsom 6-8 cm, dinnye, tök 7-9 cm, stb.

3. Tálcás: Lényege, hogy a növények egy műanyag tálcába préselt, különböző átmérőjű, henger alakú mélyedésbe kerülnek. A mélyedések többnyire nincsenek szorosan egymás mellett. A tálcákat a legjobb szerkezetű és tápanyag-összetételű közeggel (tőzeg, kőgyapot, műanyag szemcsék, talajkeverék stb.) töltik meg, s ebbe vetik, illetve ültetik a növényeket.

4. Cserepes: A cserepek ma már nem égetett anyagból, hanem műanyagból, tőzegből vagy papírból készülnek. A cserepes palántanevelés nagy előnye, hogy nagyobb méretű cserepek is használhatók, s szétrakáskor nem szárad ki olyan könnyen.

5. Kiskonténeres nevelési mód: A különböző, 5–10 cm átmérőjű műanyag zsákocskában végzett palántanevelést értjük alatta. Töltésük és kezelésük nehézkesebb, mint a fent említett módoknak.

A palánták ültetése:

Az ültetési munkák szervezéséhez és kivitelezéséhez három fő szempontot kell szem előtt tartani:

– Az ültetés idejét: elsősorban az időjárási viszonyok határozzák meg. Hajtatásban különösen a fényellátottságot, szabadföldi termesztéskor pedig a hőmérséklet alakulását, az utolsó tavaszi fagyok időpontját kell figyelembe venni,

– Az ültetés módját: nálunk jellemzően kézzel történik az ültetés, de nagyobb üzemekben már a gépi ültetés is előfordul.

– Az ültetés mélységét: a mélység megválasztásakor általános szabály, hogy a növények sziklevélig, illetve a palántaágyban megszokott mélységig kerüljenek a földbe. A tápkockás növényeket úgy ültessük, hogy a tápkocka földjének felszíne a talaj szintjével essen egybe, vagy 1–2 cm-rel mélyebben legyen.

Az ültetéssel egy időben vagy rövid időn belül esedékes a palánták beöntözése, amelynek célja a talaj beiszapolása a gyökerek közé és a vízpótlás.

Növényápolása

     Minden olyan művelet, amelyet a vetéstől a tenyészidő végéig végzünk, annak érdekében, hogy növeljük a terméshozamot, javítsuk a minőséget, hosszabítsuk a tenyészidőt, stb. nevezzük növényápolásnak. Ide sorolható a fény, a levegő, a hőmérséklet és a tápanyag szabályozása.

(A növényvédelemről bővebben a „Növényvédelem” menüpont alatt olvashat.)

Betakarítás

     A betakarítás a termesztési folyamat befejező része. A betakarítás végezhető egyszerre, egyetlen szedéssel vagy ismételve, többszöri szedéssel. A faj, a fajta, a termesztési cél és mód határozza meg, hogy melyiket alkalmazzuk.

A hagymaféléket, a gyökérféléket egyszeri szedéssel, a folyamatosan érő paradicsomot, a paprikát, a kabakosokat pedig többszöri szedéssel takarítjuk be. Vannak olyan zöldségfélék, amelyek ugyan nem folyamatosan érnek, mégis 2–3 szedéssel takaríthatók csak be, pl. retek, zöldhagyma stb..

Ismétlődő szedéssel való betakarításkor igen fontos a szedések gyakoriságának meghatározása. A gyakoriság meghatározásához mindig a termény minőségét kell figyelembe venni. A szedések száma lehet 2–3, de lehet 20 is, vannak olyan növények, amelyeket hetente kétszer (konzervuborka), hetente egyszer (salátauborka, hajtatott paradicsom, hajtatott paprika stb.), kéthetenként vagy naponként kell szedni.