Uborka

     Az uborka egyike a legrégebben termesztett zöldségnövényeknek. Indiában, amelyet az uborka őshazájának is tartunk, mintegy 3000 évre vezethető vissza e növény termesztése. I. e. 500–300 évvel már Európában is meghonosodott. Méhkeréken a fóliasátras uborkatermesztést a hatvanas években kezdte el néhány család, azóta pedig már hagyomány lett A következő évtizedben a magyarországi uborkatermelés 95 százaléka már ebben a régióban koncentrálódott, a legnagyobb termelő Méhkerék lett.

Egész évben fogyasztjuk. Tavasszal és nyáron  salátaként, a nyári főszezonban nagyon kedvelt a  kovászos uborka. A késő őszi és téli időszakban pedig  az  ecetes uborka az egyik legfontosabb, legnagyobb  mennyiségben fogyasztott savanyúság.

Étrendi hatása nagyon kedvező. Nagy káliumtartalma  folytán előmozdítja a veseműködést, C-vitamin  tartalma  azonban nem nagy.

 

A növény felépítése

     A Cucumis és rokon fajai esőben bővelkedő, laza humuszos talajú trópusi területekről származó, heverő vagy kacsokkal kapaszkodó indájú, nagy és puha levelű növények.

- A csíranövény két jól fejlett, sima lekerekített végű sziklevéllel, optimális fényviszonyok között 3–5 cm hosszú szik alatti szárral és hosszú, finom szálú, de gyér gyökérrel jellemezhető. A szikleveles állapot a növény további fejlődése szempontjából kritikus időszak. Ha ekkor nem kap elég fényt, az érintett csíranövényekből sohasem fejlődik erőteljes, normális növény. Az uborka-csíranövények csak kelésük után néhány napon belül viselik el az átültetést, illetve a tűzdelést. Később a bolygatást nagyon megsínylik, vagy ki sem heverik.

- Gyökér:Az uborka gyökérzete nagy kiterjedésű, vékony szálú, nagyon sérülékeny. A gyökérzet 80–90%-a a talaj felső 5–20 cm vastagságú rétegében helyezkedik el, mert rendkívül levegőigényes.

- Szár: Az indának nevezett szár négyszögletes keresztmetszetű, serteszőrös, 1–3 m hosszúságú lehet, a fajtatípustól függően. A kúszó hajtás a szárcsomókon megjelenő kacsokkal erősen kapaszkodik.

- Levél: Az uborkalevelek többnyire tenyeresen karéjosak, a hajtató- és a salátatípusoké nagy kiterjedésű, puha szövetű, egyes szabadföldi berakótípusoké viszont keményebb és vastagabb szövetű. A szárcsomókhoz hosszú nyélen illeszkednek és serteszőrösek.

- Virág:A virágok egyesével vagy csoportosan a levélhónaljakban fejlődnek, a sziromlevelek élénksárgák, a virágok reggeli nektárkiválasztása jelentős, és kellemes illatot áraszt. 3 fő virágzási típust különböztetünk meg:

a) Monoikus virágzású fajtatípu

s: az alsó 14–18 nóduszon csak hímvirágok fejlődnek, majd ezt követően egyre több nővirág jelenik meg a főhajtás további fejlődése folyamán (kevert virágzású szakasz). A hónaljhajtásokon zömmel nővirágok fejlődnek. Ebbe a típusba tartozó fajták általában erőteljes növekedésűek, extenzív termesztési feltételek között alkalmazhatók előnyösen.

b) Gynoikus, azaz teljesen nővirágú fajtatípus: hímvirágképzés csak az első nóduszon fordulhat elő. A virágok gyakran csokrosan képződnek, s ez tovább fokozza e típusok nagy termőképességét. Nagyon intenzív, vagyis az optimális igény kielégítésére törekvő termesztési feltételeket kívánnak.

c) Túlnyomóan nővirágú fajtatípus: a virágképzés hímvirágokkal kezdődik, majd a 4. vagy a 7., vagy akár a 10. nódusz után a növény átvált a nővirágok képzésére és ezt követően csak nővirágok képződnek a hónaljhajtásokon. Intenzív művelést kívánnak.

Az uborka három alapvető típusa a virágképzésben

 

- Termés:Az uborka három termőlevélből alakult kabaktermés. Az alsó állású magházzal megfigyelhető termős virágok megtermékenyülés után gyors növekedésnek indulnak. A termésképzés a növénytől nagy energia befektetést igényel. A terméstípusok sokféle szempontból csoportosíthatók: a két fő kategória a berakó- és a salátatípus. Ha a terméshosszt nézzük, a két kategória a következők szerint csoportosítható:

rövid („fürtös” vagy berakó), 14 cm-nél rövidebb;

félhosszú (tipikusan szabadföldi salátauborka), 14–30 cm között;

hosszú („kígyó” vagy üvegházi hajtató típus), 30 cm fölött.

A termés alakja változatos lehet, de mind a berakó méretben, mind salátatípusban a karcsú, hengeres testű és tompa végű terméstípust tekintjük ideálisnak. A berakótípusok ideális színe a középzöld, a salátatípus ideális színe a sötét középzöld vagy kifejezetten sötétzöld.

 

Az uborka élettana

- Fényigény:Az uborka fényigényes, illetve a jó fényellátást megháláló növény. Hazánk fényviszonyai a késő őszi és téli hónapok kivételével az uborkatermesztés számára kedvezőek.

- Hőigény:Az uborka melegigényes növény. Hőmérsékleti optimuma 25±7 °C, a fejlődési stádiumtól függően. Tartósan 10 °C-on tartott növények hervadni kezdenek, mert a gyökérműködés ezen a hőmérsékleten már leáll, mínusz 0,5 °C-on az uborka megfagy. A magvak csírázási minimuma 12 °C, optimuma 25–30 °C. A kelés 18 °C talajhőmérsékleten 8–10 napot, 25–30 °C-on 3–5 napot igényel.

Palántanevelés idején nappal 22–28 °C, éjszaka 20–22 °C tekinthető optimálisnak. 18 °C alá ne süllyedjen a hőmérséklet. Ugyanez a hőmérsékleti intervallum tekinthető optimálisnak az intenzív növekedés, a termésképzés időszakában is. Ha ilyenkor tartósan 10–14 °C közé csökken a hőmérséklet, a növény megtorpan fejlődésében. A virágok képzéséhez és a termékenyüléshez is a 26 °C nappali és a 21 °C éjszakai átlaghőmérséklet tekinthető optimálisnak. Ebben a hőmérsékleti intervallumban a megporzástól a megtermékenyülésig 36 óra telik el, de a kis terméskezdemény növekedése már 24 óra múltán érzékelhető. A gyökérzet 20 °C hőmérsékleten fejlődik optimálisan, talajfűtés esetén ennek tartására törekedjünk.

- Vízigény:Az uborka tipikusan vízpazarló, nagyon vízigényes növény. Gyökérzetének túlnyomó többsége a felső talajszintben helyezkedik el, és ennek a talajrétegnek nedvességtartalmára van utalva, ráadásul a vékony szálú gyökerek szívóereje sem erős. Az uborka ezért a számára kedvező, laza talajokon állandó nedvességtartalmat kíván. Alacsonyabb szinten a talaj vízszolgáltató képessége nem elégíti ki az uborka intenzív párologtatásának vízigényét. Ezt a vízigényt természetesen jelentősen befolyásolja a hőmérséklet, a levegő páratartalma, valamint a növény fejlettségének állapota. A vízfelvétel üteme jelentősen változik a növények fejlődése folyamán. Az uborka gyökérzete rendkívül levegőigényes, kerülni kell a talaj túlzott víztelítettségét, illetve az öntözéssel való tömörítést, máskülönben a gyökerek pusztulni kezdenek, megjelennek a parazita gombák. Az optimális termőhely, a nagy terméshozamok egyik fontos tényezője a levegő viszonylag nagy páratartalma.

Tekintettel az uborka páraigényére és a levegőigényes gyökerekre, a gyakoribb és kisebb vízadagú öntözést kell előnyben részesíteni. Kedvező megoldás csepegtető öntözés, valamint a kis intenzitású, szórófejes öntözőhálózat. Az öntözés a legjobb megoldás a tápanyag-utánpótlásra. Ha oldat előállítására nincs lehetőség, akkor közvetlenül az öntözés beindítása előtt kell kiszórni a szemcsés műtrágyát, amelyet azután a víz a talajba old.

Öntözésre olyan időpontot válasszunk, amikor a talajhőmérséklet 18 °C fölött van. Legjobb a reggeli öntözés, mert ezután a talajhőmérséklet emelkedő, nem válik hátrányossá a hűtőhatás, továbbá csökken a kórokozók megtelepedésének veszélye, mert a lomb leszárad.

A vízhiányban szenvedő uborka virágai nem termékenyülnek, a fiatal, már fejlődő termések torzulnak, görbülnek. A vízellátás a salátafajtákon erőteljes tömeggyarapodásban nyilvánul meg, a berakóuborka-fajták pedig elsősorban a kötődő termések számának növekedésével s ezek alaktartó, dinamikus fejlődésével reagálnak. A jó minőségű uborka előállításának egyik kulcsa az egyenletes vízellátás, a rendszeres öntözés.

- Tápanyagigény:

1.Nitrogén:Az intenzív, nagy termőképességű fajták nitrogén felhasználása a termésképzés megindulásával különösen megnő. Ezt a fokozódó nitrogénigényt, főképp a humuszban szegény, laza talajokon, többszöri trágyázással kell kielégíteni. Szükségességét a növények alsó leveleinek előbb enyhe, majd egyre intenzívebb sárgulása mutatja. A nitrogénhiány elsősorban a növényházi szalmabálás termesztéskor, erős szalmás talajtakarás esetén, illetve humuszban szegény, gyorsan kimosódó homoktalajok művelésekor jelentkezik.

2. Kálium: Az uborka káliumigénye a tenyészidőben folyamatos és jelentős. A téli hajtatásban feltétlenül ajánlott kénsavas káli alkalmazása. Késő tavasszal, illetve szántóföldi termesztéshez a klórtartalmú kálisók is alkalmazhatók a tápanyag-utánpótlásban. Káliumhiány esetén lassul a növekedés, a levelek kisebbek lesznek. Az alsóbb, idősebb leveleken bronzos, sárgászöld elszíneződés jelentkezik, főként a széleken, a levél erek zöldek maradnak.

3. A kalcium felvétele jelentős, mennyiségileg a nitrogénével azonos. Hiánya csak erősen savanyú, tőzeges földkeverékekben fordulhat elő, mert talajaink általában elegendő meszet tartalmaznak. A mészhiány tüneteit fehéres, elhaló foltok jelzik a zsenge, fiatal leveleken, továbbá a hajtáscsúcs elhalása is jelentkezhet.

4. Magnézium: Feltétlenül szükséges a növények erőteljes, üde fejlődéséhez. Hiánya nem tekinthető általánosnak. A hiányát nagy adagú kálium kijuttatása is előidézheti.

A tenyészidő derekán sor kerül egy-két alkalommal teljes trágya készítmények kijuttatására, permetlében vagy öntözővízben oldva. Ez fedezi a növények nyomelem szükségletét is.

 

Talajelőkészítés

     Ha bakhátak kialakítására nem kerül sor, a területet előzőleg nagy adagú istállótrágyával kell megszórni. Sokkal eredményesebb azonban a fóliasátrakban a bakhátas termesztésmód. Különösen előnyös az istállótrágyából készült bakhátak alkalmazása. A 7,5 m szélességű sátrakban 4 hosszanti sor kialakítása a célszerű.

 

Szaporítás

- Palántanevelés:Palántaneveléshez a magvakat fűtött növényházban vagy fóliaházban, leggyakrabban tápkockába, műanyag pohárba vagy cserépbe vetik. A vetés talaja tápdús, laza szerkezetű. Az uborka hőigényének megfelelő, viszonylag magas hőmérséklet szükséges (éjszaka 18–20 °C éjszakai). Zömök, edzett palánták nyerése végett a 3. és 4. héttől napközben egyre több és intenzívebb szellőztetés kívánatos. A palántanevelés időigénye 4 hétre tehető.

- Állandó helyre vetés:A magot porhanyós szerkezetű, de jól tömörített, nyirkos magágyba kell vetni 2–3 cm mélységre. Az erőteljes növekedésű, extenzív berakófajtákat és a salátauborka-fajtákat 90–100 cm széles sortávra, az intenzív művelésű fajtákat pedig főként ikersorosan vetik.

Fontos a kiegyenlített, foghíjmentes kelés. A vetések egyenletes és dinamikus kelése kelesztő öntözéssel (15–20 mm) érhető el. Fontos, hogy a talajfelszín megkeményedését a kelésig megakadályozzuk. Az intenzív termesztési módokban nem engedhető meg a jelentős terméskiesést előidéző tőhiány. Ezért a vetéssel egyidejűleg hidegágyi palántaneveléssel gondoskodnak a hiányzó tőszám későbbi, de azonos fejlettségű növényekkel való pótlásáról.

 

Növényápolás

     A fóliasátrakban a kellő páratartalom könnyen kialakítható, de a hőmérséklet szabályozása sok gondosságot igényel a tavasszal egyre erősödő napsütésben. Szellőztetéskor kerüljük a hideg levegő hirtelen, huzatszerű beömlését a növényállományra. Nagyon fontos a talaj állandó vízkészlete és a levegő nagy (85–90%) páratartalma. Ehhez hetente 3–4 alapos öntözés és naponta többszöri párásító öntözés szükséges. A túl vizes, levegőtlen talajállapot gyakran tapasztalható hiba a fóliasátrakban, többnyire részleges előfordulásban.

     A kiültetést követő 2–3 hét múltán meg kell kezdeni a tápanyag- utánpótlást. A növények ápolásának fontos mozzanata a metszés. Ennek lényege a már említett erőteljes növekedés előmozdítása. A metszési munkákat hetente legalább egyszer el kell végezni.

(A növényápolásról bővebben a Növényvédelem menüpont alatt olvasható.)

 

Betakarítás, szedés

         Az uborkát hetente két alkalommal szedjük. Érettsége a fajtatípustól, illetve a felhasználás módjától függően más-más méretű és tömegű termést jelent. A szedést követően osztályozzuk őket (I. és II. osztályú).

 



<< 2021. január >>
h
k
sz
cs
p
sz
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  Projekt esemény


Bejelentkezés!
Név:

Jelszó:



Keresés az oldalon:




Friss hírek: